Kovács Johanna festő, grafikus kiállítása
ÉLETRAJZ
| 1951.04.06. | Születtem, Vinatorii Mici, Románia, szüleim magyar irodalmárok (Kovács János, Sugár Erzsébet) |
| 1976. | N. Grigorescu, Képzőművészeti Egyetem, Bukarest , grafikusművész, mesterek: Kazár, V., State, I. |
| 1977. | Magyarországra költöztem, házasság útján, férjem Bukarestben volt ösztöndíjas |
| 1979. | Iparművészeti Egyetem, Budapest, Tipográfia és könyvtervezés, mesterképzés, mesterek: Haimann, Gy., Kas, J. |
| 1981. | Gyermekem született, Dániel Dávid |
| 1979-1991 | Papíripari Vállalat, tervező grafikus |
| 2005-2016 | Scheiber Sándor Gimnázium és Általános iskola. Művésztanár |
| 2015. | Unokám született Eszter Noémi |
| 2016 | Önálló művészélet |
PÁLYÁZATI PROGRAM:
GONDOLATOK MATÉRIÁI
2014-es Galária IX-ben rendezett kiállításomnak adtam a “GONDOLATOK MATÉRIÁI” címet. Itt mutattam be azokat a térplasztikai munkákat, amikben a picassoi absztrakt művészertől alkotoo gondolatára reflektálok, amely szerint “absztrakt művészet nem létezik. Mindig el kell kezdeni valamivel. Azurán el lehet távolítani a valóság minden nyomát. Akkor úgysincs veszély, mert a tárgy ideája már kitörölhetetlen nyomot hagyott.” A különbség evidensen az, hogy nem akarom eltávolítani a valóság nyomát, sőt addig gyúrom, alakítom a formát, amíg el nem érem azt az állapotot, amivel artisztikusan megjelenik az a strukturális kompozíció, ami gondolati kísérleteimet legjobban visszaadja. Így jutottam el a síkplasztika igalmas világába. Szakolczay Lajost ez a kaland a “Lét Állapotai” síkplasztikai sorozat, mint a nemlét szenvedése, megigazulása ihlette arra, hogy a munkáimról, mint életről, halálról, irodalmi gesztusok nélküli munkákról szóljon A síkból kilépést is az expresszív látomás és elemzés eredményeként értékelte.. Anélkül, hogy vitatkoznék vele egy ilyen projek megfogalmazáskor ki kell emeljem, hogy nagyon sok irodalmi, zene formálja érdeklődésemet, tesz fel oylan kérdéseket, amikre sajét munkémban kell választ találjak. Nyilvánvaló, hogy családi és környezetm élete is olyan élményforrás, amit fel kell dolgozzak és választ kell észítsek rájuk.
Novotny Tihamér ugyanerről már mint túlvilági lényekről, túlvilági figurákról értekezett, akik igaz, hogy fáznak, de egymással vídáman csevegnek, közlekednek az evilág és egy képzelt világ között. Ezzel jól kifejezi, hogy művészetem tárgya az ember és az emberek kalandjai, kapcsolatai. Ez az, ami igazán kiemelte a formákat a térbe. A rajzi, festői struktúrák, színkompozíciók már nem adták meg számomra azot a kifejezési módot, hogy az abszrtahált emberi formák regénnyé, novellává álljanak össze a vászon, vagy egyéb hordozóra felhordott képben. Munkamódszerem belefér abba a modern művészeti felfogásba, hogy a mai kérdésekre mai válaszokat adjunk. Nem hiszem, hogy bármely irányzathoz csatlakoznom kéne, ezzel kivonom magam a fő irányzatokba sorolástól, de nem jelenti, hogy elzárkóznék ezek hatásától. Nem hagyom magamat elkábítani a főirányzatok sikereitől, sem bármiféle paraművészet adta egyszerű válasz megfogalmazásának lehetőségétől.
Munkatervem is erre a kemény elemzés-szintézis egységre alapszik. Kompzícióim mérete folyamatosan nőtt és egyre komplexebb, összetettebb formai kapcsolatokat tudtam kidolgozni. A 30-30, 50×50 méretbe már nem férnek bele mindazok a szerkezetek, mindazok a színkompozíciók és mindazok a grafikai lapok, amik a síkplasztikéban szintetizálódnak. A művészcsere programban mintegy 10 1m x 1m , vagy ennél nagyobb vászonra felvitt síkplasztikai sorozatot szeretnék alkotni. Miként a kisképek is festői, grafikusi kísérletekben érlelődte, úgy a tervezett nagyképek is ebben az alkotói folyamatban készülhetnek el. Miért is Bécsben és nem Pesten? Művészbarátom Heide Breuer keramikusművész a grafika, szitanyomat eszközét alkalmazza a hagyományos művészeti technikák határainak átlépésére, a kombinált művészeti technikák elérésére, miként én teszem ugyanezt a grafika alapeszközével a papírral, akár rárajzolva, akár szobrásztechnikai formázással és ennek rögzítésével a vászonra, majd az összeálló szerkezet árnyalására a festészeti eszközökkel. A szoros együttműködés reményében terveztük ezt a közös kísérletet. Úgy gondoltuk, hogy a legjobb eredményt akkor érhetjük el, ha nem egy műteremben dolgozunk, de gyakori találkozásokkal beszéljük meg, hogy miért és hova jutottunk. Csak remélni merjük, hogy ezek az ülések motiválják mindkettőnket olyan folyamatokra, amiket a ritka találkozásokkal nem érhetnénk el. Munkamódszeremre jelemző, hogy először grafikai munkákat készítek, amik önálló kompozíciók. A következő állapotban a témával rokon munkát megfestem és a plasztikai elemeket szükség szerint megformázom és síkplasztikává fejlesztem. Természetesen ez a leírás egy egyszerűsített folyamatot mutat be, mert a munka maga hozza a következő lépést, lépéseket, változatokat. Egészen mást mutat a nézőnek (és nekem is) az egyes kép és az egymás mellé felsorakoztatott sorozat.
Kihasználva a bécsi műterem adta lehetőséget még egy formális kiállítás előtt a Bécsben már megszokott gyakorlat szerint formális is hirdetünk Nyitott Műterem napot, mindamellett, hogy a Künstler Haus vonzáskörzetének művészeit és az elérhető kapcsolatokat is párbeszédre hívjuk. Ezek a beszélgetések a személyes művészkapcsolatokon túl a művészet iránt érdeklődőknek is bemutatják, hogy mi az a tervezett 10 db 1mx1m-es kép, amin a műteremben dolgozom, hogy milyn eszközöket használok és mért pont ezeket? Mindazonáltal, hogy kevésbé szeretek beszélni a munkáról, mint műalkotásról, a használt technikai elemek, anyagok és kompozíciók többet mondanak a kollégáknak, mint egy hosszú esszé a munkáról.
A munkák bemutatását részben a fenti beszélgetések alatt formálódó bécsi kiállításban, illetve egy hasonló budapesti bemutatkozásban képzelem el. Remélem, hogy a Budapest Galéria kihasználja ezt az alkalmat, hogy kritikus kurátori segítséggel egy, a csereprogramot reprezentáló kiállításnak adjon teret.
Budapest, 2016. Október 15.
Köszönettel, Kovács Johanna
Gyügyi Ödön grafikus kiállítása
Életrajz:
Anno,1966 februárjának telén, mikor megszülettem én, 20-át írtak.
Gyügyi Ödön – ezt a nevet kaptam én.
Nem úgy mezeien, ahogy dukál, anyától, vagy apától, netán ősi ágon, mert nem úgy lettem elindítva, ahogy szokás volt.
Mert a görög katolikus keresztségben, én két ember nevét viselem.
Anyám, ki Gyügyihez ment férjhez, de az én időmben már külön élt, egy Ödön nevű féltől hordott szíve alatt engem.
Ebből fakadóan lett végleges nevem: Gyügyi Ödön.
Nem a hivatalosan bejegyzett Mátészalkán születtem, hanem Hodászon, a József Atilla utca 60 alatt, nagyanyám bábáskodásával. Jegyzem, később aludtam is abban az ágyban.
Két hónaposan Állami Gondozásba vett a Gyámság.
Tisztességgel, ahogy kell „egy senkinek sem kell gyerek” le is töltöttem gyerekkoromat, szám szerint 18 évet. Nem túl vidám, ám annál embert próbálóbb körülmények között. Állami gondozottnak lenni, azt gondolom, külön identitás. Akárhogy is, különleges világ, ahol a fény árnyék, határozottabban különíthető el,érzékenyebb reakciók lobbannak fel, kitartóbb, hűségesebb, ridegtartóbb, de sokkal törékenyebb értékrendekkel felszerelt emberek kerülnek ki. Azt hiszem, ez ma is igaz.
Az általános iskolát Szabolcsban, a Berkeszi nevelőotthonban végeztem, majd a Tiszadobi gyermekvárosba kerültem. Kőműves lettem. Már az általánosban kiderült, hogy szeretek rajzolni, így rajzos fiú is lettem. Igazából, azóta folyamatosan „firkálok”.
Tiszadobon ismertem meg Péli Tamás és Szentandrássy István festőket, mestereimet, valamint későbbi keresztanyámat Csukás Istvánnét, aki szárnyai alá vett.
Mint ifjú „művész” először Szécsi Magdával mutatkoztam be egy közös kiállításon a nagyközönségnek a Pataki Művelődési Házban. Nagyon jó visszhangot kaptunk. Azóta rengeteg lehetőséget kaptam megmutatni munkáimat, „kölykeimet” mert nekem kölykeim a „firkáim”.
Kiállításaim közül kiemelem az Operaházban, a Rendőrtiszti Főiskolán, a Belvárosi Ifjúsági Házban megrendezett bemutatkozásokat, valamint a hollandiai közös kiállításunkat Szécsi Magdával.
2013-ban Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kaptam.
Jelenleg a Hegyvidéki és Helytörténeti Gyűjtemény, illetve a Hegyvidéki Kulturális Szalon munkatársa vagyok.
Önvallomás:
Kivagyok Én? Az első és legfontosabb, hogy ember vagyok. Európai, magyar, magyarországi roma. Hitem a sámán világlátás, ami az életszeretetén, tiszteletén, isten anya álmának megbecsülésén alapszik. Erre igyekszik tanítani szellemállatom is a varjam.
Vagyok, aki vagyok. Leginkább akkor teszem leghelyesebben a dolgom, ha a helyemen vagyok. Vannak barátok, akik megerősítettek, és teszik ezt ma is. Van ő, a Kedves, aki azt mondta, olyan barátnőm szeretne lenni, aki ha fiú lenne, biztos a legjobb barátom lenne. Nos, ő a Kedvesem.
Így vagyok ma a helyemen, sámán világnézetemmel és teszem a dolgom.
Ez vagyok: ember! Varjú. És.
Freisinger Balázs festőművész kiállítása
Életrajz:
“Freisinger Balázs ezerkilencszázhetvenvalahányban született, viszonylag egyszerűen. Azóta azért nehezebb. Gondolkodás közben rendszerint fogalmaz. A festményeken azok a helyzetek láthatók, amikre nincsenek szavai, vagy vannak, de nem tudja, hogyan kell használni azokat. Képalkotást iskolában sosem tanult, de nagyon figyelt, amikor olyan emberek közelében lehetett, akikről tanulhatott. Így például Kucsera András mester műtermében is kitárt elmével itta magába a festékszagú műhelyvarázslatot.
Kováts Albert, a Magyar Festők Társasága elnöke egy ajánlásban így szólt róla:
“Freisinger Balázs olyan, a harmadik évezred elején a korral adekvát festői nyelvet kutató képzőművész, akinek a munkái a figuralitás és az elvonatkoztatás határterületén fedeznek fel bejáratlan területeket. Ezzel összefüggésben változatos és újszerű technikai eljárások kidolgozásával gyarapítja festői eszköztárát. Művei az érettség olyan jeleit mutatják, mint az aktuális képzőművészeti problémák keresése és felismerése, valamint sajátos, szuverén kifejezésformák megtalálása.”
Kedves Látogató! Köszönöm, hogy eljött, érezze jól magát! Ha beszélgetni támad kedve a képek nyomán, örömmel fogadom jelentkezését az alábbi számokon, betűkön és egyéb karaktereken.
Kellemes gondolatokat!
A kiállított képek megvásárolhatók, árakról és egyebekről kérdezzék az alkotót:
+36303880024, freisinger.balazs@gmail.com “
Homolya Gábor grafikus és képzőművész kiállítása
Életrajz:
“Kisgyerek korom óta bütykölök, rajzolok.
Nagypapám asztalos mester, édesanyám varrónő apám esztergályos majd műszaki rajzoló volt.
Bábokat készítettem, 15 évesen csináltam első rajzfilmemet. Én eredetileg játéktervező és rajzfilmes szerettem volna lenni. De első mesterem, Tölg-Molnár Zoltán átterelgetett a festészet felé, miközben egy évig tanított rajzolni-festeni. Végül a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségiztem díszítőfestő szakon. Ott kedvenc technikám a mozaik volt. De kipróbáltam szinte minden műfajt: ólomüveg kép, freskó, szekkó, szgrafittó, tűzzománc stb.
A IV. évfolyamban megnyertem egy murális pályázatot, melyre egy 13 m2-es faintarzia képet terveztem és részben készítettem.
Érettségi után dekoratőrként dolgoztam egy gyárban, ahol – többek között – nagyméretű színpadi háttérképeket festettem az ünnepségekre. Szobrász szakkörbe jártam és rengeteget rajzoltam-festettem, főleg portrékat, szinte minden barátomról, ismerősömről.
A tájképeket – leginkább az impresszionistákat – szeretem, de én nagyon keveset festettem.
A Képzőművészeti Főiskola festőszakán, Sarkantyú Simon mester osztályába kerültem, de két év után átkértem magam az alkalmazott-grafika szakra.
A főiskolai pályázatokra újabb animációs filmeket készítettem, melyekkel díjakat nyertem a főiskolán belül és kívül amatőr filmfesztiválokon itthon és külföldön is.
Plakátterveimmel hazai és külföldi biennálékon, pályázatokon rendszeresen részt vettem, több díjban és elismerésben részesültem.
Szoboszlay Péter által a főiskolán tartott animációsfilm fakultációnak is résztvevője voltam. Harmadik évfolyamtól a Magyar Hirdetőnek, Ifjúsági Lapkiadónak dolgozgattam, majd a diploma megszerzése után a Hungexponak kiállításokat terveztem, miközben a művészképző V-VI-VII. évfolyamot végeztem. A diploma után megkaptam a Hermann Lipót Díjat.
Főiskola után a Fiatal Művészek Stúdiójának tagja lettem és részt vettem az éves Stúdió Kiállításokon. Megpályáztam és elnyertem a Derkovits Ösztöndíjat 3 évre, melyre Stefan Zweig novellájából (A harmadik galamb legendája) készítettem egy 7 perces festmény-animációs filmet a Kecskemétfilm Stúdió produkciójában.
Ezzel a filmemmel elnyertem a KAFF elsőfilmes díját. Azután „Western” címmel csináltam két perces filmet, szintén Kecskeméten. E filmem a Győri Mediawave fesztiválon kapott különdíjat, és nagyon sok külföldi fesztiválra meghívták.
Alkalmazott grafikából élek, ezen belül mindenfélét tervezek: arculatokat, könyvborítókat, prospektusokat, naptárokat, plakátokat, csomagolást, web-oldalakat stb.
Szeretem a tárgyakat, főleg a régebbi szép formájú, használati tárgyakat.
Az évek folyamán barátaimnak, ismerőseimnek ajándékként sokszor készítettem „TÁRGYAKAT” (objekteket) az illetővel kapcsolatos gondolatokat hordozó tárgyszobrokat.
Homokaplikációs kollázsokat is alkotok. A sámfák és vállfák együttesen portrékká váltak számomra. Nagyon szeretem megtalálni bennük a különböző emberi karaktereket. A tengerpart homokjába nyomódott apró tárgyak is kedvenc témám, környezet pusztulásra való figyelemfelhívásként. És az elmúlást, de nyomot hagyást kifejező fosszíliák ősmaradványok is érdekelnek, műveimben helyet kapnak. Régi festményekbe épített órákat látva én is egyre több művembe órát is komponálok, ezzel is az idő, az elmúlásra utalva.
Mostanában ezek a dolgok foglalkoztatnak. Ezekkel próbálom a gondolataimat, esetleg humoros, ironikus asszociációimat kifejezni.
20 éves koromban vettem első fényképezőgépemet, és azóta is megszállottan fotózok!
Egyik kedvenc témám a töredékek, a rozsdás kapuk-ajtók, kopott táblák feliratok.
Fotómontázsokat is készítek digitálisan melyek digitális nyomatként valósulnak meg. Számomra az ember Holdra jutása óriási dolog. Az összeesküvés elmélet szerint trükk az egész. A NASA oldalán talált fotók felhasználásával megtrükköztem néhányat MOoN-tázsok sorozatom így született.
Köszönöm, hogy eljött/él és megtekintette/d a műveimet!”
Tóth Béla fotóművész kiállítása
Bemutatkozás Tóth Béla szavaival:
“Huszonéves korom óta érdekel a fotózás.
2005-ben egy közös érdeklődésű baráti társaságból megalakítottuk a Kép-Szín-Tér Fotóművészeti Műhelyt, mely egyesület minden évben több túrát, workshopot és nyaranta egy tíznapos fotóstábort szervez.
Az itt készült képekből rendszeresen rendezünk kiállításokat.
2008-ban léptem be az Estiskola, mai nevén Látszótér internetes csoportba.
2015-től vagyok az Aranyecset Művészeti Egyesület tagja, ahol – festőművészek és grafikusok társaságában – igyekszem helyt állni fotóimmal közös kiállításainkon.
Tizenkettő önálló és közel harminc csoportos kiállításon vettem részt.
Egyszer egy helyi televízióban megkérdezték mit és miért fótozok?
Erre viccesen ennyit mondtam:
„Ami mozog azt azért, ami nem azt pedig azért!”
No, ez a mondat adásba is került! Két-három évvel később egy új kiállítás kapcsán újra feltették a kérdést. Én utalva a korábbi interjúra, jeleztem nehogy bekerüljön a végleges anyagba, és elmondtam a kis poénomat! Két nap múlva le is ment adásban.
Ezek után, merek én változtatni ezen az ars poeticán?
Fotózásom miértje tehát kicsit kibővítve:
Ami mozog azt azért, ami nem mozog, azt azért,
ami árnyékos azt azért, ahol fény van azt azért,
ami színes azt azért, ami monokróm azt azért…
Hihetetlen módon pedig, de mindent azért,
mert így tetszik!
Abban az esetben, ha ez Önöknek, Nektek is tetszik, akkor pedig nem kell a magyarázat. Ennyi a titok, se több, se kevesebb.
A szöveg és a képek utáni érdeklődést megköszönve:
Tóth Béla
barátoknak bélabéla,
mostanában csak blabla”